A legáldottabb kéz a földön,

A te kezed jó Anyám

Rettentő semmi mélyén álltam

Közelgő létem hajnalán;

A te két kezed volt a mentőm

S a fényes földre helyezett.

Add ide, – csak egy pillanata, –

Hadd csókolom meg kezedet!

Ez a kéz áldja, szenteli meg

A napnak étkét, italát

Ez a kéz vállalt életére

Gyilkos robotban rabigát,

Ez tette értünk nappalokká

A nyugodalmi perceket.

Add ide, – csak egy pillanata, –

Hadd csókolom meg kezedet!

Hányszor ügyelt rám ágyam mellett,

Ha éjsötétbe dőlt a föld.

Hányszor csordúlt a bánat könnye,

Amit szememről letörölt,

Hányszor ölelt a szent kebelre,

Mely csupa szeretet. –

Add ide, – csak egy pillanata, –

Hadd csókolom meg kezedet!

Ha megkondult az est harangja

Keresztvetésre tanított,

Felmutatott a csillagokra,

Ugy magyarázta: ki van ott;

Vasárnaponként kora reggel

A kis templomba vezetett.

Add ide, – csak egy pillanata, –

Hadd csókolom meg kezedet!

Lábam alól, ha néha néha

EI is tévedt az igaz út,

Ujjaid rögtön megmutatták:

Látod a vétek szörnyü rút! –

Ne hidd Anyám, ne hidd, hogy

Egykor feledni birnám ezeket!.

Add ide, – csak egy pillanata, –

Hadd csókolom meg kezedet!

Oh, hogy igy drága két kezeddel

Soká vezess még, adja ég;

Ha csókot merek adni rája

Tudjam, hogy lelkem tiszta még

Tudtam, hogy egy más, szebb hazában

A szent jövendő nem veszett! –

Add ide, – csak egy pillanata, –

Hadd csókolom meg kezedet!