Hangulat

2009 június 1. | Szerző: hivatlan.vendeg |

 

Juhász Gyula: Alvás előtt

Esténkint – régi keresztény szokás volt –

Számot vetek a lelkiismeretemmel:

Mit tettél ember, mit vétettél ember?

És mit nem tettél ember, most felelj!

 

Csordultig mindig a szíve, e nagy kehely.

Mit tettél ember? Fölkeltél vidáman

És álmosan, mert minden áldott reggel

A régi vágy von: kelni napkelettel.

Aztán mentél, mert az élet: menni,

Egy célhoz menni, célnál sohse lenni.

 

És mit vétettél ember? Ember voltál,

S embernek lenni: siralmas való már

És dicsőséges. Mint a csillag csillag

S a rög csak rög, az ember is csak ember.

Aludj hát szépen, és kelj napkelettel,

Amíg az élet mégis tűrhető,

Míg ébredésre kedv van és erő.

S ha csókokat nem is csókolhat ajkad,

De új igét még mondhat, és ha lankadt

Szegény karod az ölelésre, lelked

Ölelni tud jövőt, világot, embert.