Versek hívatlanul
Öncélú.... saját kedvemre, kedvenc verseim,...

Április 11. a Költészet Napja

2010 április 11. | Szerző: hivatlan.vendeg |

105 éve született József Attila, és 46 éve már, hogy ez a nap az ő tiszteletére a költészetet ünnepli. Ma vajon hány embernek jut ez eszébe? Óriási tiszteletlenségnek tartom, hogy erre a napra tették a szavazást, ami elvileg egy magasztos dolog lehetne, de a mai valóságban sajnos inkább siralmas, ellentétektől, gyűlölettől izzó nappá vált. Jó lenne, ha ezek az emberek elolvasnák, és tudnák is értelmezni József Attila versének alábbi részletét!

A Dunánál

Anyám kun volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.
Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.
Elszomorodom néha emiatt –
ez az elmúlás. Ebből vagyok. “Meglásd,
ha majd nem leszünk!…” – megszólítanak.

Megszólítanak, mert ők én vagyok már;
gyenge létemre így vagyok erős,
ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
mert az őssejtig vagyok minden ős –
az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:
apám- s anyámmá válok boldogon,
s apám, anyám maga is ketté oszlik
s én lelkes Eggyé így szaporodom!

A világ vagyok – minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa –
török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e múltnak már adósa
szelíd jövővel – mai magyarok!

… Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a múltat be kell vallani.
A Dunának, mely múlt, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vívtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.

1936. jún.