2008 november 20. | Szerző: hivatlan.vendeg |
Radnóti Miklós-Szerelmi ciklus (1927-28-ból)
7.
Szakítottunk.
Te véresre csókoltad a számat
és lihegve kértél, hogy maradjak.
Nem maradok.
Menj be szépen, én meg elindulok
a mérföldkövek között a sárban.
Mit nézel?
A hófehér éjek után úgy-e
könnyező, foltos olvadás szakadt.
Hallod?
A vézna fákban a nyarat
siratják most korhadt, téli szentek.
Ne sírj.
A könnytől csúnya lesz a szemed
és nem bírom folytatni, ha könnyezel.
Hallod-e?
Szél szánkázik zúgva a dombokon
és itt te előtted fodros a sár.
Megértettél
Sár. Sár és Gyűlölet van az alján
minden csillogó, nagy szerelemnek.
Most menj.
Érzem, hogy imádlak és gyűlöllek
és ezért most itt hagylak az úton.
Kedvesem.
Nagyon, nagyon szerettelek és hogyha
találkozunk, talán újra kezdem.
Menj már.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Én ezt nem hiszem, hogy így van! Nem akarom, hogy így legyen! Az nem lehet, hogy egy gyönyörű érzés mögött sár és gyülölet?? Minden porcikám tiltakozik ez ellen.
A legtöbb esetben biztosan nem válik gyűlöletté, de valahol a két érzés, a gyűlölet és a szeretet egy tőről fakadnak.. nem? 🙂