A szíved majdnem megszakad,

szólnál, de szavad elakad,

szólnál, de görcs és fájdalom

fuldoklik föl a torkodon,



oly mélyről, mintha lelkedet,

a recsegő idegeket

húzná magával, úgy sajog

szád felé néma sóhajod.



S egyszerre oly gyönge leszel,

hogy szárnyas szédülés ölel,

fogaid közül valami

sírás, valami állati



nyöszörgés kínlódik elő

s azt hiszed: a következő

pillanat mindent, ami él,

elfúj, mint pókhálót a szél.