A szíved majdnem megszakad,



szólnál, de szavad elakad,



szólnál, de görcs és fájdalom



fuldoklik föl a torkodon,







oly mélyről, mintha lelkedet,



a recsegő idegeket



húzná magával, úgy sajog



szád felé néma sóhajod.







S egyszerre oly gyönge leszel,



hogy szárnyas szédülés ölel,



fogaid közül valami



sírás, valami állati







nyöszörgés kínlódik elő



s azt hiszed: a következő



pillanat mindent, ami él,



elfúj, mint pókhálót a szél.