Hangulat

2009 június 1. | Szerző: hivatlan.vendeg

 

Juhász Gyula: Alvás előtt

Esténkint – régi keresztény szokás volt –

Számot vetek a lelkiismeretemmel:

Mit tettél ember, mit vétettél ember?

És mit nem tettél ember, most felelj!

 

Csordultig mindig a szíve, e nagy kehely.

Mit tettél ember? Fölkeltél vidáman

És álmosan, mert minden áldott reggel

A régi vágy von: kelni napkelettel.

Aztán mentél, mert az élet: menni,

Egy célhoz menni, célnál sohse lenni.

 

És mit vétettél ember? Ember voltál,

S embernek lenni: siralmas való már

És dicsőséges. Mint a csillag csillag

S a rög csak rög, az ember is csak ember.

Aludj hát szépen, és kelj napkelettel,

Amíg az élet mégis tűrhető,

Míg ébredésre kedv van és erő.

S ha csókokat nem is csókolhat ajkad,

De új igét még mondhat, és ha lankadt

Szegény karod az ölelésre, lelked

Ölelni tud jövőt, világot, embert.

2009 május 3. | Szerző: hivatlan.vendeg

 

A legáldottabb kéz a földön, A te kezed jó Anyám Rettentő semmi mélyén álltam Közelgő létem hajnalán; A te két kezed volt a mentőm S a fényes földre helyezett. Add ide, – csak egy pillanata, – Hadd csókolom meg kezedet! Ez a kéz áldja, szenteli meg A napnak étkét, italát Ez a kéz vállalt életére Gyilkos robotban rabigát, Ez tette értünk nappalokká A nyugodalmi perceket. Add ide, – csak egy pillanata, – Hadd csókolom meg kezedet! Hányszor ügyelt rám ágyam mellett, Ha éjsötétbe dőlt a föld. Hányszor csordúlt a bánat könnye, Amit szememről letörölt, Hányszor ölelt a szent kebelre, Mely csupa szeretet. – Add ide, – csak egy pillanata, – Hadd csókolom meg kezedet! Ha megkondult az est harangja Keresztvetésre tanított, Felmutatott a csillagokra, Ugy magyarázta: ki van ott; Vasárnaponként kora reggel A kis templomba vezetett. Add ide, – csak egy pillanata, – Hadd csókolom meg kezedet! Lábam alól, ha néha néha EI is tévedt az igaz út, Ujjaid rögtön megmutatták: Látod a vétek szörnyü rút! – Ne hidd Anyám, ne hidd, hogy Egykor feledni birnám ezeket!. Add ide, – csak egy pillanata, – Hadd csókolom meg kezedet! Oh, hogy igy drága két kezeddel Soká vezess még, adja ég; Ha csókot merek adni rája Tudjam, hogy lelkem tiszta még Tudtam, hogy egy más, szebb hazában A szent jövendő nem veszett! – Add ide, – csak egy pillanata, – Hadd csókolom meg kezedet!

2009 április 5. | Szerző: hivatlan.vendeg

 

Végh György: Virághozó április

2009 április 5. | Szerző: hivatlan.vendeg

 

Áprily Lajos

Tavaszodik I.

(N. Tessitori Nórának)

Sáncban a hóviz

könnyű hajót visz,

füstöl a fényben a barna tető.

Messze határba

indul az árva,

lenge madárka: billegető.



Titkon a Bükkben

moccan a rügyben

– mint csibe héjban – kandin a lomb,

s mintha a róna

kedve dalolna,

úgy muzsikál, muzsikál a kolomp.



Indulok. Értem.

Jól tudom: értem,

értem üzenget a zsenge határ:

“Szíved, a bomlott,

ócska kolompot

hozd ide, hozd ide, hozd ide már!”

Áprily Lajos: Mennék eléd

2009 március 28. | Szerző: hivatlan.vendeg

 

Mennék eléd, mert itt vagy már közel.

A déli oldalon leselkedel.

Gyökerek hallják könnyű léptedet,

átküldesz egy-egy halk leheletet,

mely szűzies még és illattalan,

de sejtető, jó langyossága van.

Csak arcom érzi még, nem sejti más,

varázs van benne, keltető varázs.

Ahol jársz, néma éberség fogad,

keresed a rügyes sombokrokat,

hogy langyosságoddal rájuk lehelj

s kipattanjon a sárga kis kehely.

Feljössz az élre, melyet hó erez,

íj válladon, a hátadon tegez,

benne az arany nyílakat hozod,

melyekkel a telet megnyilazod.

Mennék eléd, s mint fényváró anyám,

még utoljára elkiáltanám

nevedet, melyből napfény sugaraz:

Tavasz, tavasz! Tavasz, tavasz, tavasz!

 

2009 március 14. | Szerző: hivatlan.vendeg

 

Reményik Sándor: Szivárvány

2009 március 14. | Szerző: hivatlan.vendeg

 I.
párában, a vízesés felett,
Halványan, mint egy álom,
És testetlenül, mint egy lehelet:
Az örökifjú szivárvány lebeg.
Megrokkannak a sziklák, a hegyek,
A kő mállik, az erdők sírba térnek,
Új medret tör a patak magának,
S a régit testálja a feledésnek.
Megőszül a világ.
De a szivárvány mindíg egy marad
S színei meg nem fakuló csodák.
Örökifjan és egyformán lebeg,
Halványan, mint egy álom
És testetlenül, mint egy lehelet.
Mint a művészet az élet felett.
II.
Minden lélekben van egy kis szivárvány,
Kis csapóhíd, amelyet lebocsát,
Hogy egy más lélek átjöhessen rajta, –
Ennek a hídnak hídpillére nincsen,
Ezt a hidacskát csak az Isten tartja.
Az Isten, aki a szívekbe lát.

Radnaborberek, 1922 július

Goethe

2009 március 11. | Szerző: hivatlan.vendeg

 Ha romba dőlnek legszebb álmaid,
reményeid el ne hagyjanak,
Mert sokszor a romok fölött
a legszebb virágok nyílnak.

Verona: Szegénység

2009 március 1. | Szerző: hivatlan.vendeg

Coelho

2009 február 21. | Szerző: hivatlan.vendeg

 Isten minden nap ad nekünk egy pillanatot,
amikor megváltoztathatunk mindent,
ami boldogtalanná tesz. S mi minden nap
úgy teszünk, mintha nem vennénk észre ezt
a pillanatot, mintha nem is létezne, mintha
a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap,
és semmiben sem különbözne a holnaptól.
De aki résen van, az észre fogja venni a
mágikus pillanatot. Bármikor meglephet
minket: reggel, amikor bedugjuk a
kulcsot a zárba, vagy az ebéd utáni
csöndben, és a nap bármelyik percében,
amelyik nem látszik különbözőnek a
többitől. Mert ez a pillanat létezik, és
ebben a pillanatban a csillagok minden
ereje belénk száll, és segítségükkel
csodákra leszünk képesek.