Magnolitól kaptam :))
2009 február 11. | Szerző: hivatlan.vendeg
A KÁVÉ
Miután felébredtünk, s ha az ébresztő óra nem ugrasztott ki minket túlzottan gyorsan az ágyból, nekiveselkedünk az önrekonstrukció nehéz munkájának. Mindannyiunknak megvannak a magunk módszerei arra, hogy hogyan lehet a legkisebb erőfeszítéssel és legkevesebb szorongással föltápászkodni. Van, aki azzal kezdi, hogy elhatározza, melyik lábát dugja ki először a meleg takaró alól. Mások szemük kinyitásával bajlódnak, vagy azzal, hogy felüljenek az ágyban, s körülnézzenek a szobában, amely még tele lehet az előző este gondjaival és az éjszaka árnyaival. A redőnyön áttűző napsugár nagy segítségünkre lehet abban, hogy visszataláljunk az életbe. Néhány perc, vagy másodperc tétovázás után kivonszoljuk magunkat a konyhába, föltesszük a kávét, amelyet nem csekély túlzással sokan az északon élő emberek napfényének neveznek. Valószínűleg tévesen. De ha nem is napfény a kávé, melegséggel tölti el az embert; édessége azt sugallja, hogy ennek a napnak is meglehetnek majd az örömteli pillanatai, keserűsége meg kijózanít, és arra figyelmeztet, hogy az életnek azért vannak keserűbb pillanatai is.
A kávéscsészének vagy csupornak is komoly szerepe lehet ezekben a pillanatokban. Ha van egy kedvenc csészénk, és megpillantjuk megszokott helyén a polcon, akkor voltaképpen ez az első barátságos, szívet melengető üzenet abból a nappali világból, amelyet az éjszaka folyamán elvesztettünk. Az első kapocs tegnapi és mai énünk között. Lehet a csésze vagy csupor napfénysárga, vagy élénkpiros, égszínkék, vagy lombzöld, lehet hófehér, sugározva a reggeli világ üde tisztaságát. S ha történetesen porcelán, akkor szép ívelése, törékenysége és eleganciája a remény első sugarát villanthatja föl bennünk; azt, hogy kibontakozhatunk az éjszaka formátlan kuszaságából, és megtalálhatjuk, megteremthetjük újra a nappali lét, az emberlét szép formáit.
/Hankiss Elemér/
2009 február 10. | Szerző: hivatlan.vendeg
| Egy buddhista tanár egyszer azt mondta, hogy a mérges kígyó csak akkor mérges, ha közeledsz felé. Ha faképnél hagyod az erőszakoskodót, nem gyáva vagy, hanem okos. |
||
| Daniel Gottlieb | ||
2009 február 8. | Szerző: hivatlan.vendeg
Victor Hugo
Olyan a szerelem
Olyan a szerelem, mint a gyöngyszemű harmat,
amelytől fénylik a szirom,
amelyből felszökik, kévéjében a napnak,
szivárvány-szikra, miliom.
Ne, ne hajolj reá, bárhogy vonz e merész láng,
ez a vízcseppbe zárt, percnyi kis fényözön –
mi távolabbról: mint a gyémánt,
az közelebbről: mint a könny.
(fordította: Nemes Nagy Ágnes)
2009 február 5. | Szerző: hivatlan.vendeg
| Bámulatra méltó, hogy egy olyan egyszerű élőlény, mint a kagyló olyan csodákra képes, mint az igazgyöngy. Az emberek, ha irritálja őket valami, dühöngenek, morognak, csapkodnak. A kagyló egészen mást tesz. Ha idegen testecske kerül a belsejébe és irritálni kezdi, olyan anyagokat bocsát ki, ami csökkenti a kellemetlen súrlódást. Bevonja a sebesülést kiváltó testecskét, és csodák csodája, a kibocsátott anyag megszilárdul, és gyönyörűséges gyönggyé változik. Azoknak a kagylóknak, melyeket idegen testecske nem irritál, nincs problémája. Nincs probléma – nincs igazgyöngy. |
||
| M. Dale Baughman | ||
2009 február 2. | Szerző: hivatlan.vendeg
kimondhatatlan
A szíved majdnem megszakad,
szólnál, de szavad elakad,
szólnál, de görcs és fájdalom
fuldoklik föl a torkodon,
oly mélyről, mintha lelkedet,
a recsegő idegeket
húzná magával, úgy sajog
szád felé néma sóhajod.
S egyszerre oly gyönge leszel,
hogy szárnyas szédülés ölel,
fogaid közül valami
sírás, valami állati
nyöszörgés kínlódik elő
s azt hiszed: a következő
pillanat mindent, ami él,
elfúj, mint pókhálót a szél.
2009 február 2. | Szerző: hivatlan.vendeg
Akit egyszer porig aláztak:
porig kell azért lehajolni,
a méltósága-vesztett sorshoz
méltósága-vesztve igazodni.
Előtted ember ráng a porban?
Megértem, belerúgni könnyebb.
Még emberibb átlépni rajta
könnyed sikkjével a közönynek.
Mentséged is van, ha a lelked
bátortalan feddése rád vall?
másokért őrzött tisztaságod
nem szennyezheted más porával.
Ha lehajolsz, még orra bukhatsz,
és hát derekad roppanó is,
ápolt tüdődet is belepné
a talajmenti szilikózis,
hát nem hajolsz porig, ha porból
akármi hív: kincs, ócska holmi…
Pedig akit porig aláztak –
porig kell azért lehajolni.
2009 február 2. | Szerző: hivatlan.vendeg
Baranyi Ferenc: Mert az ember
Mert az ember mindenre képes:
fogat piszkál, mikor kivégez,
koporsódnál újságot olvas,
még bekecse bőre is ordas.
Mert az ember mindenre képes:
bankókra váltja, amit érez,
pénzzé teszi szerelmét, gyászát –
kamatozó letét a válság.
Mert az ember mindenre képes
kétli, amiben illetékes,
ám abban, mihez köze nincsen:
olyan biztos, akár az isten.
Mert az ember mindenre képes,
ha megsimít is – összevérez,
ha megsegít is – föld alá nyom.
Élete túltesz a halálon.
2009 január 26. | Szerző: hivatlan.vendeg
| Amikor a tested minden sejtje annyira jelen van, hogy élettől vibrálónak érzed őket, és amikor az élet minden pillanatában megéled a Lét örömét, akkor mondhatod el, hogy megszabadultál az időtől. |
||
|
|
||
Boldog szülinapot Lily! :))
2009 január 24. | Szerző: hivatlan.vendeg
| A fiatalság nem életkor, inkább lelkiállapot: akaraterő, képzelőerő, heves érzelmek, a bátorság uralma a gyávaság fölött, amikor a kalandvágy legyőzi a kényelemszeretetet. Attól még nem öreg valaki, hogy megélt valahány évet. Öregedni annyi, mint lemondani az álmainkról. Az évek ráncossá teszik a bőrt, a lelkesedés hiánya pedig a lelket. |
||
| Radha Soami | ||
2009 február 14. | Szerző: hivatlan.vendeg
hogy embereket nem csak a szó, eskü és az ígéret köti egymáshoz, még
érzelmek, rokonszenvek sem döntik el az igazi kapcsolatot. Van valami
más, valamilyen keményebb és szigorúbb törvény, amely megszabja, hogy
ennek vagy annak az embernek köze van a másikhoz.
Oldal ajánlása emailben
X